Yang Family

Tai Chi oktatás

Székesfehérváron

Kezdő csoport indul: 2023. április 6.

Tai Chi edzések kezdőknek minden csütörtökön – A csatlakozás folyamatos!

Néhány éve egy nagy kihívást jelentő helyzet állt elő az életemben. Egy személyes veszteséget éltem át, ami után sok minden megváltozott bennem. Ezek először lefelé húztak, majd a gödör mélyén elindult bennem egy pozitív változási, fejlődési folyamat, ami most is tart. Az életöröm, a lelki béke, a szeretet már régen visszatértek az életembe, a korábbinál magasabb szinten.

Ebben a fejlődésben az egyik legfontosabb pillér számomra a rendszeres Tai Chi gyakorlás. Kezdetben már a figyelmem tudatos irányítása a gyakorlás alatt hatalmas lépést tett lehetővé a lelki gyógyulásomban. Kiszabadultam a folytonosan zakatoló gondolataimból. Azóta is minden alkalommal élvezem ezt az állapotot. Felszabadító, kikapcsoló, hosszabb távon átalakító.

Ahogy egyre pontosabban tudtam a Tai Chi alapelveket beépíteni a formagyakorlatomba, úgy jelent meg, majd erősödött az energia áramlásának érzete bennem. Fontos szerepe lett a testi, lelki egyensúlyom megtartásában, az életminőségem folyamatos jobbá tételében.

Vannak tevékenységeink, amiket az Élet teljes gőzzel támogat. Ezeket onnan lehet felismerni, hogy a lét örömét, végtelen nyugalmat és békességet érzünk közben. Gyakran ezt tapasztalom, amikor coachként vagy trénerként támogatom mások fejlődését.

És ilyen nekem a Tai Chi. A Jelenben tart és minden pillanatban emlékeztet, mennyire fontos tudatosan bánnom a figyelmemmel. A figyelmet követi az energia, és az energia létrehozza a tapasztalást és a cselekvést.

Vadas Mihály (Yang Yajian) Yang Family Tai Chi mester táboraiban, szemináriumain tanultam és tanulok, fejlődök folyamatosan. Hálás vagyok, hogy a tanítványa lehetek.

 

Szeretettel várok mindenkit a Tai Chi edzéseken!

Ardai Zoltán

Coach és Tai Chi oktató

 

;

Helyszín

Örömvilág Tudatosság Központ

8000 Székesfehérvár, Palotai út 25/III.

Edzések időpontjai

2023. április 6-tól folyamatosan

Csütörtök: 17.45-19.15

p

Oktató

Ardai Zoltán

06 30/548-2224

Információ és jelentkezés

06 30/548-2224

taichi.szekesfehervar@gmail.com

Yang Family Tai Chi Chuan Székesfehérvár

Hamarosan...

Jelentkezés a kezdő Tai Chi edzésekre

A gyógyulás útján – Tai Chi találkozások

Beszélgetés a tai chi-ról Pap Renátával, Karl Péterrel és Vadas Mihállyal

Halgass bele!

Tanulj Tai Chit Online!