Yang Family Tai Chi

Páros gyakorlatok, Lökő-kéz szeminárium

Kezdők és haladók részére

2021. október 30-31.

Ezen a hétvégén a páros gyakorlatoké és a lökő-kéz technikáé a főszerep.

A tai chi-ban, az egyéni gyakorlás során, amikor a formagyakorlatokat végezzük, a figyelem magunkra irányul. Gyakorlásunk során megfigyeljük és egyensúlyba tartjuk a jin–yang változásokat. Figyelünk az előre – hátramozgásra, az energia begyűjtésre – kibocsájtásra, a nyitásara – zárásra – a be- és kilégzésre, és még sok másra is.

Amikor megkezdjük a gyakorlásunkat egy társsal, azaz a páros gyakorlatokat, a figyelmünk a magunk megértéséről a másik megértésre irányul. Eddig magunkra figyeltünk az egyén gyakorlás során, most pedig, magunkat teljesen elfelejtve, a másikra.

A tai chi szimbólum – jin és yang együtt – gyakorlatba ültetése így válik teljessé, és megértésünk is így teljesedik ki. A lökő-kezek gyakorlata nagyban elősegíti az egyéni gyakorlásunk minőségi javulását, megértésünk elmélyülését. Minden energia, és minden az energia megértéséről szól. Ehhez a páros gyakorlatokon, így a lökő-kezeken keresztül vezet az út.

Páros gyakorlatok

A szeminárium témája

Kezdők és haladók részére

Alapgyakorlatok

forgatás, gördülés, csavarodás

Álló, egykezes sorozatok

vízszintes kör, függőleges kör, 8-as kör

Álló, kétkezes sorozatok

vízszintes kör, 4 energia függőleges kör
8-as kör, 4 energia vízszintes kör
nyitás – zárás
körök közötti átmenetek

Lépéses lökőkezek

fél lépés, 1 lépés, 3 lépés
keresztező lépés

Erőkibocsátás alapok

}

2021. október 30-31.

Október 30., szombat

11.00 – 13.00, 15.00-18.00

Október 31., vasárnap

10.00-13.00, 15.00-17.00

Budapest, 22. kerület

A Campona közelében

Részvételi díj

35 000 Ft/fő

Vadas Mihály

A Yang Family Tai Chi Chuan magyarországi instruktora

Várunk szeretettel a Páros gyakorlatok szemináriumra!

Az alábbi űrlap kitöltésével vagy a megadott elérhetőségek bármelyikén jelentkezhetsz.

06 30/445-0800

info@yangfamilytaichi.hu