Elmélkedés a gyakorlásról

Lehet bár kiváló tanárunk és pozitív kritikát megfogalmazó barátaink, a legfontosabb dolog a napi gyakorlás, ami nélkül miden külső segítség hiábavaló.

Bár számtalan kínai harcművészeti stílust ismerünk, mindben közös elem a mesterek generációról generációra adják tovább és finomítják a művészetben rejlő elveket és technikákat, ám sosem érhetnek ennek végére. Egy napnyi gyakorlás, egy napi munka hónapok, évek hosszú során át végül megérleli a gyümölcsét, és minden a helyére kerül.

A Tai Chi Chuan művészetében hagyjuk a keménységet a lágyságban lakozni, elrejteni a tűt a vattában; a rendszer filozófiája összefogja a technikákat, a test működését és a fizika elveit egyaránt. Épp ezért mindazoknak, akik komolyan el kívánnak mélyülni benne, egy hosszú, munkával és gyakorlással teli fejlődési úton kell végigmenniük. Lehet bár kiváló tanárunk és pozitív kritikát megfogalmazó barátaink, a legfontosabb dolog a napi gyakorlás, ami nélkül miden külső segítség hiábavaló. Enélkül elemezhetjük, töprenghetünk róla évekig, mégis amint egy nap ellenfelünk akad, olyanok leszünk, mint egy üres doboz, hiányában a kungfunak, ami a napi gyakorlásból fakad. A régiek azt mondták, hogy örökké gondolkodni felesleges, inkább gyakoroljunk. Legyen bár reggel vagy este, hideg vagy meleg, ha gyakorlunk amikor csak eszünkbe jut, bízhatunk a sikerben, nemtől é kortól függetlenül.

Manapság északtól délig, a Sárga folyótól a Jangce körüli területekig egyre többen és többen tanulják a Tai Chi Chuant, ami igen sokat tehet a harcművészetek jövőjéért. A gyakorlók között sokan vannak azok, kik komolyan és rendíthetetlenül gyakorolnak, lelkiismeretesen tanulnak, ám közülük legtöbben nem tudják elkerülni a két legnehezebb csapdát: vannak, akik nagyon tehetségesek, fiatalok és erősek, képesek tanulni a hibáikból, megértésük meghaladja a többiekét; mégis, amint előrehaladnak, túl hamar megelégednek, megállnak az út felénél és sosem lépnek tovább. A második nehézség azokat érinti, akik túl hamar túl sok mindent akarnak, összeharácsolják amit csak tudnak, és egy év leforgása alatt túlesnek a pusztakezes formákon, a kard, szablya és lándzsagyakorlatokon. Bár látványos amit tudnak, valójában üres és felszínes a tudásuk. Ha megvizsgáljuk a mozgásukat, tartásukat, testük alsó és felső részét, a belső és külső összhangját, egyik sem felel meg az alapelveknek. Minden egyes mozdulatot újra kellene tanulniuk, hogy kijavítsák a hibáikat, ám amit reggel kijavítanak, estére elfelejtik. Ezért hallhatjuk gyakran, hogy könnyű Tai Chit tanulni, annál nehezebb kijavítani. Az emberek túl gyorsan akarnak tanulni, majd tovább is adják. Csoportjaikban ezt a hibás szemléletet örökítik tovább, becsapva önmagukat é másokat – ez a művészet jövője szempontjából a legkiábrándítóbb.

A Tai Chi Chuanban előbb a formát tanuljuk meg. Vagyis az oktató minden egyes mozdulatot pontosan megtanít, egyszerre egyet. A tanulónak mindent meg kell tennie, hogy lecsillapítsa nyugtalan elméjét, figyelmesen, értelmezve kell tanulnia és gyakorolnia – ezt nevezzük a forma gyakorlásának. A tanítvány ekkor a külsőre és belsőre, a felsőre és az alsóra összpontosít. A belső a figyelem használatát jelenti az erő helyett. Az alsó a chi lesüllyesztését az alsó dantianbe. A felső a fej tetején megjelenő érzékeny energiát jelenti, a fej és nyak könnyűségét. (xu1 ling2 ding3 jing4). A külső megfigyelése a test könnyedségét és fürgeségét, az ízületek összefűzöttségét, a mozgás lábból eredeztetését (amit a derék irányít és a kezekben fejeződik ki), valamint a váll és a könyök helyes tartását jelenti. A tanulás kezdetén a fenti elvekre kell hangsúlyt helyezni, tökéletesíteni, és gyakorolni minden este és reggel. Minden mozdulatban ezeket kell keresni. Gyakorlás közben törekedjünk a helyes végrehajtásra, és csak akkor lépjünk tovább, ha már elég jól megy. Haladjunk végig minden mozdulaton, fokozatosan, alaposan. Így a végén minden állás helyes lesz, megfelel az alapelveknek, és nem kell újratanulni őket.

Gyakorlás (mozgás) közben minden csont és ízület laza marad és természetes kiterjed. A száj és z alhas nem gátolhatja a légzést. A négy végtag, a derék és a lábak nem használhatnak erőt. Ezeket az elveket gyakran hangoztatják a belső stílusok tanulói, mégis megfeszül a testük és levegő után kapkodnak, amit rúgnak egyet vagy mozogni kezdenek. Ez mind a helytelen erő használatának, és a nem természetes légzésnek a következménye.

  1. Gyakorlás közben a fej nem billenhet oldalra, hátra vagy előre. Mintha a fejünk fel lenne függesztve, vagy tartanánk valamint a fejünk tetején. Ugyanakkor mindenképpen kerüljük el a merev tartást! Helyesen kell érteni a felfüggesztettséget. Bár a tekintet általában egyenesen előre néz, olykor a test helyzetével kell összhangban mozognia. Bár a tekintet anyagtalan és megfoghatatlan, mégis fontos szerepe van a mozgás vezetésében és a test/kéztartások támogatásában. A száj látszólag nyitva van, ám mégsem, zárt, de nem teljesen. Orron át lélegzünk be és szájon át ki, természetes ritmusban. A nyelv alatt összegyűlő nyálat ne köpjük ki, nyeljük le.
  2. A törzs középen marad, nem dől semerre. A gerinc vonala egyenes, nem dől oldalra. A nyitás és zárás közti átmenetekben meg kell őriznünk a derék hajlékonyságát, a mellkas lazaságát, az egyenes hátat és a lesüllyesztett vállakat. Erre különösen figyelni kell a gyakorlás kezdetén. Máskülönben az idő előrehaladtával egyre nehezebb lesz ezt kijavítani, merevséget okoz a testben, és a sok gyakorlás eredményét is veszélyezteti.
  3. A karok csontjai és ízületei nyitottak és lazák. A tenyér finoman nyújtva, az ujjak hajlítva. A figyelem/szándék mozgatja a kart és a chi szabadon áramlik az ujjakig. Ahogy a gyakorlás napjai és hónapjai telnek, a belső energia összekapcsolódik és finomodik, és a jártasság magától kialakul.
  4. A lábakban meg kell különböztetnünk az üreset és a telit. A lépésünk legyen a macskáéhoz hasonló. Amikor a testsúlyt balra helyezzük, a bal oldal lesz teli, és a jobb üres. Amit üresnek nevezünk, valójában nem üres, az állás nem hiányos azon az oldalon, inkább fenntartjuk annak az oldalnak a potenciális kiterjesztését vagy összehúzását. A teli z egyik oldal terhelését jelenti, semmi többet, de ne használjunk vad és nyes erőt. Amikor az egyik lábat terheljük, ne essünk a túlzott terhelés hibájába, mivel akkor a test előrebillen, elveszíti a középpontját és az ellenfelünknek lehetőséget adunk a támadásra.
  5. Kétféle rúgást különböztetünk meg: rúgást lábujjakkal (balra és jobbra szétválasztani a lábbal), és a sarokrúgást. Az első fajta esetén a lábujjakra kell figyelnünk, míg a sarokrúgásnál az egész talpra. Amikor a figyelem megérkezik, megérkezik a chi is, és amikor ott a chi, az energia is megjelenik. A csontok és ízületek továbbra is nyitottak és lazák, így megőrizhetjük az egyensúlyunkat rúgás közben. Ekkor a legkönnyebb erőt kifejteni. Ha a test nem egyenes, elveszíthetjük az egyensúlyunkat, és a rúgás erőtlen lesz.

A Tai Chi gyakorlása során előbb az (egyéni) pusztakezes formát tanuljuk meg, a Tai Chi hosszú ököl formát; aztán az egykezes lökő kéz gyakorlatokat, lökő kezeket álló helyzetben és mozgásban, a nagy hátragördülést (da4lu3), küzdelmet (san4shou3); végül a fegyvereket, mint a Tai Chi kard, szablya és lándzsa (13 mozdulat).

Ami a gyakorlás idejét illeti, minden reggel felkelés után járjuk el a formát kétszer. Ha reggel nincs elég időnk, járjuk el kétszer este, lefekvés előtt. Naponta 7-8 alkalommal gyakoroljuk, de legkevesebb egyszer reggel és egyszer este. Ha túl sokat ittunk vagy ettünk, kerüljük a gyakorlást.

A helyszínnel kapcsolatban, egy udvar vagy levegős, tágas szoba sok fénnyel épp megfelelő. Kerüljük a szeles helyeket, az árnyékos zugokat vagy a nedves, levegőtlen környezetet. Mivel amint mozogni kezdünk, a légzés természetesen elmélyül, az erős szél vagy a rossz levegő leszáll a hasba, árt a tüdőnek és betegséget okozhat. A legjobb viselet gyakorlás közben a kényelmes, bő kínai öltözék, avagy laza ruha, széles orrú puha pamutcipővel. Ha gyakorlás közben megizzadunk, ne vessük le minden ruhánkat és ne mosakodjunk meg hideg vízzel, mert könnyen megfázhatunk.

Írta Yang Chengfu